Sarkadi Zsolt

MAGYAR NYELVI KÖNYVEK - MEGTALÁLT EREDETEK

Sarkadi Zsolt hivatalos honlapja

MEGTALÁLT EREDETEK

Ez egy szóeredet-fejtő (azaz etimológiai) szótár, amely kimondottan a tanulóknak készült, nem nyelvészeknek. Könnyen érthetően mutatja be a szavak korábbi jelentéseit, formáit. Ebből megtudhatod, hogy miért éppen az lett egy szó mai alakja, ahogyan most használjuk.

A tudományos igényű művek fontos jellemzője az elfogulatlanság. E könyv megírásakor nem csak a hivatalosan propagált elméletek állításait vettem figyelembe, hanem az összes elérhető adatot megvizsgáltam és összehasonlítottam.

Ebből derült ki, hogy a honfoglalás előtti magyar nyelvről korábban megjelent szakkönyvek az elérhető adatoknak kilencven százalékát figyelmen kívül hagyták!

Míg a nyelvészek figyelmét lekötötte a finnugor, szláv és török eredetelméletek bizonygatása, szóra se méltatták a szanszkrit, sumér és dravida nagy kultúrákat, amelyek valójában mindegyik nyelvbe sok-sok szót adtak át.

Az internet révén ma már bárki számára hozzáférhetők a korábban eltitkolt, cenzúrázott könyvek, adatok. A rengeteg nyelvi, történelmi és más adat ismeretében már könnyű átlátni, hogy mi volt egy-egy szó valódi forrása.

Néha elég egy kicsit kitartóbb keresés, és máris sokkal érthetőbbé válik, miért változott egy szó.

Közismert példa a "lacikonyha" szó eredete, amit II. Ulászlóról neveztek el, mivel időnként vásári sütödékbe küldetett ebédért.

Azt már sokkal kevesebben tudják, hogy a szó eredetileg "lagzikonyha" volt, és csak tréfásan torzították Lacira... Így sokkal érthetőbb, igaz?

Sarkadi Zsolt: MEGTALÁLT EREDETEK


Mivel Te magad is sejted, hogy mi lehet az igazság, bizonyára érteni fogod, hogy miért oly fontos ez a könyv! Nem csoda, hogy olvasóim arcán számtalanszor láttam megjelenni a mosolyt, örömöt: "TUDTAM!"

A "Megtalált eredetek" tartalmazza az összes általános magyar szó eredetét, és a gyakran használt idegen szavak eredetét is.

A könyv végén egy fejezet áttekintést nyújt a nyelvekről, amelyekből szavakat vettünk át.

Egy rövid történelmi összefoglaló a magyar nyelv kialakulásának főbb fázisait mutatja meg.

A felhasznált művek jegyzékében pedig értékes adatokat találsz arról, hogy mennyiféle szótár, nyelvészeti mű készült a magyar nyelvről.

A könyv A/5 méretű, 448 oldalas, kemény borítós.

Különleges díszkötésben is rendelhető
(fa borító, bőrkötéssel, kézi gyártással - lásd a jobb oldali képen).

Sarkadi Zsolt: MEGTALÁLT EREDETEK, díszkötésben


Sarkadi Zsolt: MEGTALÁLT EREDETEK, előbeszéd 1. oldal

Sarkadi Zsolt: MEGTALÁLT EREDETEK, előbeszéd 2. oldal